Paradicsomi idők

Fűszeres paradicsomszószban sült csirke

Vannak olyan ételek, amiket lehetetlen lefotózni, mert inkább elveszik az ember kedvét az elkészítéstől. Pedig jól néz ki forrón asztalra rakva, a hozzá tartozó illatokkal körítve ínycsiklandozó, de képen ez nem jön át. Azért el kell hinnetek nekem, hogy ez az étel finom. És egyszerű is, nem üli meg a gyomrot, ráadásul szezonális.
Úgy vagyok ilyenkor a paradicsommal, mint a görögdinnyével: amíg van, addig eszem, ahogy csak tudom. Az idei jó év kárpótlás a tavalyiért, a szabadföldi paradicsomok betörtek a piacra, mélyponton vannak az árak. A szabadföldi paradicsom íze pedig kárpótlás a félbemaradt nyárért. Még a kenyeret is visszaengedtem a vacsoramenübe a bruschetta miatt. Aztán ott van a salsa, meg a fűszeres paradicsomszószos tészta, és a minestrone, ami azért is nagyon jó, mert a szintén dömpingelő cukkiniket is bele lehet süllyeszteni zokszó nélkül.
Szerencsére kerttel rendelkező felmenőim tudnak a paradicsom-imádatomról, és látogatáskor mindig megkínálnak egy jó nagy adaggal. Így aztán bőségesen rendelkezésre áll. A most következő étel pedig telis-tele van vele.Talán a mediterrán világban kedvelt baszk csirkéhez hasonlít a legjobban, de nincs benne paprika, mert ez most itt a paradicsom színpada, ugyebár.
Télen volt már egy hasonló verzió, csak az konzervből, és kíváncsi voltam, hogy a levesesebb frissel hogyan jön ki. Ezúttal sütőben sült, bazsalikom, oregano, rozmaring, sok-sok fokhagyma és a végén ráolvasztott mozzarella egészítette ki, tészta helyett pedig kis zsömleszerű, fokhagymás pizzalepénykéket (pizzatészta  feltét nélkül)  sütöttem mellé, hogy legyen mivel mártogatni a szaftot. 

6 személyre:
1,5 kilónyi csirkealkatrész, vegyesen, vagy csak egyféle
8-10 nagy szem, érett, lehetőleg szabadföldi paradicsom
1 kk. cayenne bors, vagy pirospaprika
1 maréknyi friss bazsalikom
1 ágacska friss rozmaring, vagy 1 tk. szárított
1 maréknyi friss oregano, vagy 1 ek. szárított
4 nagy gerezd fokhagyma
1 nagy fej vöröshagyma
só, bors
2 csomag mozzarella

1. A nagy combokat, melleket kettévágom, ezúttal lehúzom a bőrüket (kivéve a szárnyáról, mert ahhoz lusta vagyok, és egy kis zsír azért kell). Sózom, borsozom őket, majd egy mély tepsiben vagy jénaiban szorosan elrendezem. Nagyobb kockákra vágom a vöröshagymát, szeletekre a fokhagymákat, és a húsok közé szórom, ugyanúgy, mint a morzsolt vagy felaprított fűszereket.
2. A paradicsomokat megmosom, félbevágom, egy tálban nagy lyukú reszelőn reszelem-passzírozom, míg csak a héja nem marad a kezemben (lehet passzírozógéppel is, ha van). Az így nyert darabos-.leves paradicsompürét ráöntöm a csirkére, hogy teljesen befedje, és mindenhova jusson. 170 fok körül sütöm, először lefedve legalább fél, de akár egy órán át, majd még fél-egy órát fedetlenül, hogy sűrűsödjön. Másfél-két óra alatt a nagy combok is átpárolódnak, a paradicsom pedig új dimenziókba lép - adjuk meg az időt neki. Ha túl soknak találom a levét, a hígabbját leöntöm, de ezt is feltálalom majd. 
3. Az utolsó negyedórára a csirkedarabok tetejére rendezem a félcentisre szeletelt mozzarelladarabokat, és rápirítom erősebb lángon. Frissen sült, apró pizzakenyerekkel, zöldsalátával tálalom.

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails
A blog kép- és szöveganyaga csak a szerző engedélyével használható fel!
Betöltés...

  © Blogger template Shush by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP